Fel az oldal tetejéreAz oldal megosztása

Buddha szobrok

Buddha életéből nem elég kirostálni a csodás elemeket, hogy a valódi eseményekhez férkőzhessünk. Legendák nélkül Buddha élete csak lerágott csont marad anélkül, hogy a történelmi igazságot feltárná. De talán elég izgalmas az is, milyennek látták őt tanítványai, hogyan rajzolták meg életútját a gazdagságtól a nyomorúságig, a megvilágosulástól a küldetésig és a végső kioltódásig.

A leendő Buddha, a Himálaja-hegyaljai sákja törzsszövetség fejedelmének sarja, 566 körül született a Kapilavasztu melletti Lumbiní kertben. Családnevén Gautamának, saját nevén Sziddhárthának, később Sákjamuninak, a sákja törzs bölcsének hívták. Fiatalsága a pompa és az élvetegség jegyében telt, meg is házasodott, fiat is nemzett, mígnem felfigyelt az öregség, a betegség és a halál rejtélyére és ráébredt, hogy a szenvedésen túli világot is meg kell hódítania. 29 éves korában elhagyta Kapilavasztu városát, szépséges hitvesét és újszülött fiát – vándorszerzetes, otthonahagyott vezeklő lett. Első mesterei, Álára Káláma és Udraka Rámaputra a jógára oktaták, majd csatlakozott öt kolduló baráthoz és a legzordabb önsanyargatásnak vetette magát alá hat éven át: lélegzetét vissza-visszatartotta, nem tisztálkodott, éhezett, míg az élete is veszélybe került. Küszködése mégis hiábavalónak bizonyult, s ahogy korábban az élvezethajhászásról, most az önkínzásról is lemondott. Kiábrándult öt társa méltatlankodva magára hagyta. Elfogadta egy fiatal leány ételadományát, megfürdött a Nairanydzsaná-folyó vízében és alkonyatkor leült egy pípál-fügefa tövébe, Gajá közelében. Figyelmét a születés és a halál rejtelmére összpontosította, s mire meglátta a hajnalcsillagot, elérte a teljes és tökéletes megvilágosulást, „buddhává” vált. Néhány héten át elmélkedett itt még, majd meglátogatta a Benaresz melletti Őzparkot, hogy tanítóbeszédet tartson öt néhai társának a szenvedés megszüntetéséről. Ezzel elkezdődött 45-éves közéleti tevékenysége a Közép-Gangesz vidékén. 486-ban, 80 éves korában hunyt el a végső nirvánára Kusinagara városában, egy sála-fa ligetben.
    ›
  1. Főkategória
  2. ›
  3. Szobrok
  4. ›
  5. Buddha szobrok

Buddha szobrok

Egyszerű nézet Részletes nézet
112 termék

Új termék Gyorsnézet Nepáli gyógyító Buddha medál, amulett  Ez a gyógyító Buddha medál kézzel készült Nepálban.Külső

Nepáli gyógyító Buddha medál, amulett

Ez a gyógyító Buddha medál kézzel készült Nepálban.Külső része levél kialakítású, fehér fémből készült. Belül a gyógyító Buddha apró szobra, sárgarézből áll. 
7 600 Forint
Utolsó darab Utolsó darab
Új termék Gyorsnézet Buddha keze bronz medál  A Buddha keze bronz medál, áldást és véd

Buddha keze bronz medál

A Buddha keze bronz medál, áldást és védelmet jelképező kézmozdulatával nyugalmat, belső egyensúlyt és spirituális eleganciát sugároz viselőjének.
9 800 Forint
Készleten Készleten
Új termék Gyorsnézet Buddha kő szobor   Buddha ülő kő szobor 

4 kg - 26 cm

Buddha kő szobor

Buddha ülő kő szobor 
28 000 Forint
Utolsó darab Utolsó darab
Új termék Gyorsnézet Buddha ülő fa szobor - Áldó Rózsafából faragott Buddha ülő fa szobor, áldó kéztartással,me

17 cm

Buddha ülő fa szobor - Áldó

Rózsafából faragott Buddha ülő fa szobor, áldó kéztartással,mely rózsafából faragott.
9 800 Forint
Készleten Készleten
Új termék Gyorsnézet Buddha ülő fa szobor Rózsafából faragott Buddha ülő fa szobor, mely rózsafából faragott.

6 cm

Buddha ülő fa szobor

Rózsafából faragott Buddha ülő fa szobor, mely rózsafából faragott.
6 500 Forint
Készleten Készleten
Gyorsnézet Antik Thai Buddha Amulett  Thaiföldről érkezett amulett,antik bronz kis Buddha szobrok ,mely medálként

5 cm

Antik Thai Buddha Amulett

Thaiföldről érkezett amulett,antik bronz kis Buddha szobrok ,mely medálként is viselhető.
16 500 Forint
Utolsó darab Utolsó darab
Gyorsnézet Antik Thai Buddha Amulett  Thaiföldről érkezett amulett,antik bronz kis Buddha szobrok ,mely medálként

5 cm

Antik Thai Buddha Amulett

Thaiföldről érkezett amulett,antik bronz kis Buddha szobrok ,mely medálként is viselhető.
16 500 Forint
Utolsó darab Utolsó darab
Gyorsnézet Antik Thai Buddha Amulett  Thaiföldről érkezett amulett,antik bronz kis Buddha szobrok ,mely medálként

Antik Thai Buddha Amulett

Thaiföldről érkezett amulett,antik bronz kis Buddha szobrok ,mely medálként is viselhető.
16 500 Forint
Utolsó darab Utolsó darab


Gyakori kérdések

Mit jelent a nevető Buddha?

A nevető, telt alakú figura nem a történelmi Buddha, hanem Budai, a kínai hagyomány bőséget és jókedvet jelképező alakja. A hagyomány szerint szerencsét hoz, ezért gyakori ajándék, sokan a bejárat közelébe teszik. A kínálatban elefánton ülő nevető Buddha is szerepel.

Ki a Gyógyító Buddha?

A Gyógyító Buddha, szanszkrit nevén Bhaisadzsjaguru, a tibeti buddhizmus egyik alakja, akit a hagyomány a gyógyítás patrónusaként tart számon. A szobrokon a kezében tartott gyógynövényes edény azonosítja. A kínálatban sárgaréz, réz és tűzarany kivitelben, 20 és 21 centis méretben szerepel.

Milyen Buddha-alakok vannak a kínálatban?

A történelmi Buddha, vagyis Sákjamuni mellett a tibeti hagyomány meditációs buddhái közül Akshobhya és Amitabha, továbbá Vajrasattva, valamint Chenrezig Avalokiteshvara, az együttérzés bódhiszattvája. Ezen kívül Buddha fej, nevető Buddha, thai Buddha és a tibeti jógi, Milarepa szobra is megtalálható. Az alak neve a terméknévben szerepel.